,,Harakiri,, túra a magam módján

Időközben hazajöttünk Indiából, de erről majd később, mert amint időm engedi, folytatom az india élmények irását is. Sikerült munkát lelni, folytatjuk az ausztriai szezonmunkát, igy visszacsöppentünk az alpokba, mégpedig Hintertux elé, Vorderlanersbachba. Akklimatizációs túraként azonnal eldöntöttem, egyik nap vagy lefele, vagy vissza lesétálom a Mayrhofen-Vorderlanersbach utvonalat. Végül visszafelé sikerült, mert nem birtam időben elstartolni tőlünk, és fontos volt még munka nadrágot lelnem a közeli kisvárosban, ezért, gondoltam én, bőven van időm estébe is hazasétálni. Így is sikerült. Kellemesen megrakott táskával (kezdő nagy bevásárlás tartalmával-mosópor stb) neki is indultam fél3 után. 

Tudtam nagyon jól estébe fogok belefolyni, mivel itt van mindig dél körül pár óra szünet a boltoknál, és délután nyitnak ki vissza, nekem meg még mindenképp be kellett szereznem egy gázt a főzőnkhöz (mellékes de érdekes, hogy túra-és sí régió, de a túraboltok nem tartanak sehol gázt...egy sima szerszámüzletben tudtam csak venni). Na eztán start haza. Persze tudni kell nem sok kondim van most, mivel megeröltető túrákat nem tettem egy ideje, vagy ha igen csak vizszintesen....hát kissé eltunyultam. Sebaj, kezdetnek megteszi ez a kb 13 km-es túra is, ami utólag nézve a kétszer elég kemény felsétával megvolt ca 1200m szint (ez nem tudom valós e, még rendes térképpel utánna kell számolnom, de tény, majdnem hazáig csak felfele jöttem-közben volt egyszer egy erős ereszkedés Finkenbergnél, aztán kellemes kaptató végig fel a már faluhatárban lévő parasztgazdaságokig...)

Az ut erdőben indul, kellemes szintemelkedéssel, szerpentinnel, majd kerül be a völgyünk felé az út, itt találtam az útra legjellemzőbb kiirást ,,Harakiri-Hill,, :D betalált....

img_20151211_152057.jpg

01_kicsi.jpg

Az út szép tágas erdőirtott részen megy tovább, innen a környező 3ezresekre és Mayrhofenre nyújt kilátást, ezután jön egy erdei ösvény két vízeséssel, majd egy megintcsak erdőirtott rész, de étkezőasztalokkal, és két fa-nyugággyal a napozni vágyóknak. Innen megindul az út lefele, Finkenbergbe, majd a falu határában irány vissza föl, a ,,Gletscherblick,, nevű apartmanházhoz.

02_kicsi.jpg

03_kicsi.jpg

A félórás kaptató után tágas beton út kezdődik, lassú folyamatos emelkedővel, egészen a mi falunk közelében lévő legelőkig és parasztházakig. Itt van egy rész, ahol a patakon át kell kelni, majd a tábla újra elküldi a túrázót felfele egy legelőn (én itt kissé bénáztam, mivel az ut nem látható, egy tavalyi kisebb ár végig lemosta-kimosta a partszakaszt a táblával együtt, itt kissé elakadtam így csak találomra felmásztam az egy darab lakott ház fénye felé. Itt lehet ujra az utat megfogni (biztos az út valahol szépen tovább megy, ezt nem tudom,majd egyszer nappal is visszamegyek. Ezután már lightos leséta (ha nincs hó és nincs lefagyva...ahogy nálam volt) a faluba. A falu előtt még teljesen levisz az ut a fő utig, majd innen be a faluba. 

Kellemes kezdő túra volt, végig kb 1300-1400meter magasan. Gyönyörű panorámaut, föleg annak aki fotózik, és ahhoz keres helyet, akár estére is :) Én majd még sível kiprobálom ha behavazik, de egy biztos azt az ötletemet h majd lesétálok boulderezni Mayrhofenbe ezen az uton elvetem :D mivel kb 4-5 órás séta így inkább egy kellemes fél napos turának alkalmas. 

04_kicsi.jpg

05_kicsi.jpg

06_kicsi.jpg

07_kicsi.jpg